A hócipőm lett tele azzal, hogy naponta kellett jár- nom az erdőre etetni, ha azt akartam, ne tűnjenek el a vaddisznók, a szarvasok a szóróm környékéről. Ráadásul ez oda-vissza, télen-nyáron, esőben-hóban, elképesztően rossz útviszonyok között majdnem hatvan kilométer, ami rendkívül gazdaság- talan, az állandóan emelkedő üzemanyagárak tükrében egyáltalán nem olcsó mulatság. Ahogy a vad által okozott mezőgazdasági és erdei vadkárok kifizetése sem filléres játék, ha a vadászok, vadgazdák nem tudják valamennyire helyhez kötni, etetéssel befolyásolni a vadállomány szokásait.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat: egy digitálisan vezérelt automata vadetető a legjobb megoldás a vad helyben tartásához, rendszeres etetéséhez, a vadkárok csökkentéséhez.

Épületgépész és villanyszerelő vállalkozásom van, mindig is szívesen barkácsoltam, elsősorban a vadászautómat igyekeztem praktikussá tenni, a UAZ-nak szinte csak a váza maradt eredeti, minden mást kicseréltem benne, öt méternél magasabbra tudtam a teleszkópos forgó fotelomat a kocsi fölé emelni, ez volt a mobil magaslesem. Kipróbáltam minden vadetetőt, a vad által lökdöshető traktorgumit, az önetető csövet, a ládát… egyik sem tetszett, mert nem lehet őket szabályozni és sok takarmány megy kárba.

Nem mondom, hogy egy csapásra, inkább hosszas kísérletezés után alakult ki a leginkább nagyvad etetését szolgáló, automata vadetetőm, amelynek óramű pontossággal tudom a szórási idejét, a szórás mennyiségét szabályozni és – a beállításától függően – havonta csak egyszer-kétszer kell tiszta, morzsolt kukoricával feltölteni. A vadászbarátaim ösztökéltek arra, hogy nekik is „gyártsak” ilyen automatizált vadetetőt. Tulajdonképpen ez indította el az igazi gyártást, az automata vadetető szabadalmaztatását, amelynek során saját fejlesztésként folyamatosan finomíthattam az automatikát, elegánsabbá tehettem a műanyag alkatrészeket és megoldhattam a forgórészek védelmét.

Hát igen, a védelem. Kezdetben sokan azért nem vásárolták az automata vadetetőt, mert attól féltek, hogy ellopják. Vitán felül áll, hogy ez a veszély sok helyen fennáll, ezért szünet nélkül töröm a fejem, hogyan tudnám még jobban akadályozni, megnehezíteni a tolvajok dolgát. (Erről részletesebben olvashatnak a „ felszerelési tanácsok ” menüpont alatt.) Egy pindurkát azért büszke vagyok arra, hogy a több ezer felszerelt „Soltész-féle kukorica-eső”, azaz az automata vadetetőim közül csak nagyon kevés „cserélt gazdát”. És az is melengeti a lelkemet, hogy a végén nálam kötnek ki, nálam vásárolják meg az alkatrészeket a „másolatok” készítői, a megoldásaim koppintói vagy akik nem a minden porcikájában magyar, hanem az olcsó, külföldi automatikákban látták elsőre a jó megoldást.

Az általam gyártott modern automata vadetetők ár-érték aránya, minősége, megbízhatósága, garanciája - kompletten, szettben és alkatrészeiben is - 12 éve állják a versenyt, akik ismerik, akik használják itthon és külföldön, vadaskertben vagy szabad területen - a legbiztosabb referenciáim.

Aki számol, már tudja, hogy ezekkel a praktikus vadetetőkkel időt, pénzt és fáradtságot takaríthat meg:

• Időt - mert csak 15-20 naponként kell az etetőt feltölteni.
• Pénzt - elsősorban üzemanyag költséget, mert az etetőkhöz ritkábban kell kiszállítani a takarmányt, ugyanakkor naponta azonos mennyiség kerül a szóróra, elkerülhető a pazarlás.
• Fáradságot - elsősorban munkaerőt, mert nem kell naponta autózgatni, szórni.
  

Soltész Károly